A legjobb becslések szerint az amerikaiak több mint 20 százaléka tartós fizikai fájdalmat tapasztal, amely zavarja mindennapi életüket. Az amerikaiak több mint 20 százaléka krónikus pszichés fájdalmat is tapasztal depresszió, szorongás és egyéb mentális egészségi rendellenességek formájában.
Sajnos a krónikus fájdalmat nagyrészt rosszul tévesztjük. "A fájdalomról szóló szokásos gondolkodás a legjobb esetben is helytelen lehet, a legrosszabb esetben káros" - mondja Kelly Starrett, a fizikoterápia orvosa, a Ready State alapítója. A tornaterem és az online erőforrás arra hivatott, hogy segítsen az embereknek enyhíteni a fájdalmat, megakadályozni a sérüléseket és javítani fizikai teljesítőképesség.
Starrett szerint az első módja annak, hogy rosszul tegyük el a krónikus fájdalmat, feltételezzük, hogy az izmokban vagy a csontokban, vagy pszichés rendellenességek esetén az elmében fordul elő. A fájdalomtudomány területén végzett újabb munkák azonban azt mutatják, hogy ez nem így van. A tartós krónikus fájdalom bio-pszicho-szociális jelenség. Más szavakkal, a testünkben, az elménkben és a közösségeinkben felmerülő kérdések kombinációjában nyilvánul meg. Míg az akut fájdalom (pl. Törött csukló, megrándult boka vagy átmeneti szorongás vagy depresszió) célzott kezelésekkel visszahúzódik, a krónikus fájdalom nem. Starrett szerint tehát sokkal holisztikusabb szemléletet igényel.
Tekintsük a következő példákat: a mentális betegségek jól reagálnak a fizikai aktivitásra, míg a tartós fizikai fájdalmak enyhíthetők pszichológiai edzéssel, például az éberséggel. A krónikus fájdalom értelmes kezelése érdekében - magyarázza Starrett - a teljes rendszerre kell összpontosítanunk.
A krónikus fájdalom második hibás kezelési módja az, hogy feltételezzük, hogy a fájdalom mindig rossz dolog, és így félni kezdünk tőle. Ez azonban nem lehet távolabb az igazságtól - mondja Steve Magness, a teljesítmény edzője (és egyben kreatív partnerem is). "A fájdalom drámai evolúciós előny" - mondja Magness. „Ez információ. Azt mondja nekünk, hogy valami nincs rendben, vagy hogy valami elromolhat. De néha egy kis fájdalom azt is jelzi, hogy jó úton járunk. Csak gondolj bele. Bármilyen értelmes kísérlet a fejlődés felé - legyen az fizikai, pszichológiai, érzelmi vagy társadalmi - általában legalább némi kellemetlenséggel jár, ha nem is fájdalommal.
Dr. Samer Narouze, az Ohio északkeleti orvostudományi egyetemének sebészi és aneszteziológiai professzora, a Western Reserve Kórház fájdalomközpontjának elnöke szerint a tartós krónikus fájdalom, amelynek nincs jelenlegi patológiája (azaz bármi is volt rendben a testben) ) gyakran két okból áll fenn: vagy túlságosan érzékenyek vagyunk erre a kényelmetlenségre és fájdalomra, vagy érzéketlenek vagyunk iránt, amelyek mindkettő hosszabb ideig tartó és súlyos problémákhoz vezethet.
A túlérzékeny oldalon a legkisebb fájdalomtól elme-test rendszerünk kiborul, ami viszont több fájdalmat okoz. A túlérzékenység ördögi körforgásába lépünk, a fájdalom nagyobb fájdalmat okoz. Ez jellemző a krónikus fizikai fájdalmakra és szorongásos rendellenességekre. Az érzéketlen oldalon túl sok fájdalmat szenvedünk el anélkül, hogy megváltoztatnánk szemléletünket vagy segítséget kérnénk. Az eredmény, magyarázza Narouze, hogy a fájdalom gyakran súlyosbodik. „A tartós krónikus fájdalom egyik legerősebb előrejelzője az, hogy az ember mennyi ideig telt el segítség nélkül. Minél hosszabb ez az időszak, annál valószínűbb, hogy a fájdalom krónikussá válik ”- mondja. A tanult tehetetlenség jellemző a depresszióra is, amely nem meglepő módon krónikus fizikai és társadalmi fájdalommal jár.
Amikor túlérzékenyek vagyunk a fájdalomra, a megoldás gyakran arra kényszeríti magunkat, hogy tapasztaljuk meg, hogy átképezhessük az elme-test rendszerünket, nehogy kiboruljon. Az ilyen expozíciós terápián átesett személy megtanulja, hogy néha inkább a fájdalomtól való félelem és a fájdalom elkerülése okozza jobban a szorongást, mint maga a tényleges fájdalom. Az expozíciós terápia a kognitív viselkedésterápia elnevezésű tágabb modell része, amely Narouze szerint „a legmagasabb szintű bizonyítékokkal rendelkezik, még a gyógyszereknél is jobban, a tartós krónikus fájdalmak kezelésére”.
Amikor túl sok fájdalmat fogadunk el, a megoldás általában azt jelenti, hogy megtanuljuk, hogy rendben van segítséget kérni, hogy a fájdalmat nem kell adottnak tekinteni, és hogy lépéseket tehetünk helyzetünk javítása érdekében. Ez a kognitív-viselkedési terápia és más, bizonyítékokon alapuló terápiák, például az elfogadás és az elkötelezettség sarokköve is.
Mindkét esetben - túlérzékenység és érzéketlenség - akkor merülnek fel problémák, ha nem megfelelő módon reagálunk, akár úgy, hogy nem tűrünk semmilyen fájdalmat, sem pedig túl sokat. Mindkét esetben a fájdalom egyre súlyosbodik.
Végső soron talán le kell állnunk a tartós krónikus fájdalmakra gondolni légüres térben, és holisztikusabban kell kezdenünk kezelni azokat; ha abbahagyjuk a hangsúlyt kizárólag magának a fájdalomérzetnek, akkor elkezdhetünk összpontosítani arra, hogy mit mond nekünk és hogyan reagálunk rá, mint egyének és közösségek.

















