Használt már valaha lombikot? Gondolom, a fiatalabb generáció mondhat „Nem” -t. Az utóbbi évtizedekben azonban nagyon gyakran előfordultak. A mai blogban a hőlombikról szeretnék beszélni, végigvezetve ennek a nosztalgikus emlékekkel teli víztartály hosszú és ragyogó történetének.
A legkorábbi: különleges a Song-dinasztia felsőbb osztályai számára
Egyes tudósok azt feltételezik, hogy a hőpalack születése a Song dinasztia idejéből származik, közel 900 évvel ezelőtt. A Dongjing álma (Dongjing, a Song-dinasztia fővárosa) szerint egy könyv, amely az akkori társadalom szokásait, szokásait és értékeit ábrázolja, éjszakai vásárok jelentek meg a 12. században. "Hajnali 2 órakor még mindig vannak olyan árusok az utcákon, akik sírják a termékeiket, általában forró teát és házi rágcsálnivalókat, amelyeket ezekbe a hőpalackokba vagy dobozokba tesznek az íz és a frissesség megőrzése érdekében." Ezt tekintik a hőtárolók első szélesebb körű használatának a kínai folklórban.
A higanytechnika fejlődése és a Song-dinasztia virágzó tengerentúli üvegkereskedelme miatt valaki olyan álláspontot terjesztett elő, hogy annak idején a hőpalackokban volt egy üveg belső, középen egy higanyréteggel és egy másik legkülső porcelánréteggel, amelynek alapszerkezete hasonló a modern hőpalackokhoz. Megjegyzik, hogy Zhang Qixian, a Song-dinasztia híres miniszterelnökének leszármazottja egykor otthon volt egy hőpalackkal, amelyet értékes kincsnek tekintettek. Ennek eredményeként arra utalhatunk, hogy a közönséges emberek ekkor nem engedhették meg maguknak a hőpalackot.
A modernek: Németországból vezették be
1922-ben számos németországi hőpalackot vezettek be először Sanghajba. A nagyobb figyelem felkeltése érdekében a kereskedők még a 19. század végétől a 20. század közepéig terjedő kínai nagy hatású napilapban, a Shun Pao-ban is reklámoztak, részletesen bemutatva a sok képpel ellátott hőpalackot. Az egyedülálló eladási pont jó hőteljesítménye volt - akár 24 órán át is melegen tarthatta az italokat.
Ezt a modern hőpalackot Sir James Dewar, brit kémikus és fizikus találta ki, aki az alacsony hőmérsékletű folyékony gázok vizsgálatára összpontosított. 1892-ben felkérte egy üveggyártót, hogy készítsen egy dupla falú üvegtartályt, és ezüstözte az üvegfalakat, amellyel a sugárzást a minimumra lehet csökkenteni. Később kiszívta a két réteg közötti levegőt, és megjelent a vákuumlombik. Ráadásul a fő út, amelyen keresztül a hő a környezettől a belső edényig kommunikálhatott, a nyakánál volt, a falak egyetlen elágazása, amely ezért a lehető legkisebb lett. Ezt a vákuumlombikot Dewars-nak is nevezték, csak a nagy tudós emlékére. 1903-ban a német Reinhold Burger üveggyártó javította a Dewars-t. Innovatív módon nikkelből héjat készített a lombik védelmére.
A legelején ezeknek az importált hőpalackoknak az árai indokolatlanul magasak voltak, még a legolcsóbb is közel 10 ezüst dollárba került, ami nagyjából megegyezett egy ötfős család pekingi tartásával, vagy egy munkás 10 napos fizetésével. egy fonó malom Sanghajban. Akkoriban igazi luxus volt a hétköznapi emberek számára. Következésképpen ezeket a lombikokat főként kórházaknak adták el orvosi célokra.
A kórházaktól a közönséges emberek otthonáig
1928 után a kínai üveggyáraknak sikerült előállítaniuk saját hőpalackjukat, és eladták azokat a hazai, sőt a nemzetközi piacokra is.
Az 1930-as években a Sanghaji Lixing Hőpalackgyár öt kilós fogantyúval ellátott termoszt tervezett, amely a következő évtizedekben klasszikus modell lett. A „nagy fal” a védjegy, külön erre a hőpalackra. A tervező kifejtette: „A Nagy Fal a világ legnagyobb katonai felhasználású projektje, amely az ókori kínai emberek kitartását, bátorságát és bölcsességét képviseli. „Nagy Falnak” nevezzük védjegyünket, amelynek célja egy világhírű márka gyártása saját nemzeti iparunk védelme érdekében. ” Ettől kezdve kínai gyártóink csatlakozni kezdtek a többi külföldi gyártóval folytatott éles versenyhez.
A mélypontra eső ár, a kiváló minőség és a különféle minták miatt hőpalackjaink nem csak szilárd alapokkal bírtak a hazai piacon, hanem fokozatosan az Európába, az Egyesült Államokba és más országokba vagy kerületekbe exportált legfontosabb termékekké is váltak. Az 1950-es évekig a hazai hőpalackok közel 70% -át exportra használták fel, ami abban az időben az egyik legfontosabb exportálható termék volt.
Ezután a hőpalack ára körülbelül 1 jüan és 3 jüan volt, az előbbi egy fából készült héj termosz, míg az utóbbi általában fém vagy zománc. Az akkori átlagbérhez képest az ár meglehetősen elfogadható volt. Meg kell jegyezni, hogy a hőpalackot hosszú ideig szükséges esküvői ajándéknak is tekintették. Nem csoda, hogy a múlt században szinte minden családban megtalálható volt ilyen gyakran.
Manapság a hőpalack talán nem olyan előkelő és előkelő, mint korábban, de a történet továbbra is folytatódik.
